Romló szatmári városkép

Lezajlottak a választások, újabb (pozitív és negatív) tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Talán gyorsan megszabadulunk a városképet rondító politikus-poszterektől, esténként pedig a képernyő előtt dühönghetünk a magyarellenes tévéadók műsorait követve (akkor nem kell nézni őket – mondhatják egyesek, joggal). De ezen sorok írója nem hétköznapjaink politikai vonatkozásait akarja elemezni, hanem azt, amiért már több olvasó is síkraszállt ebben a rovatban: megyeszékhelyünk városképének javítását.

Miközben egy nemrég lezajlott múzeumi rendezvény megnyitóján a megye és a megyeközpont vezetői egymást túllicitálva ígérték a résztvevőknek és gyakorlatilag megyénk lakosainak, hogy mindent megtesznek Szatmárnémeti műemlékeinek megőrzése érdekében, az őrzésre „megérett” épületek egyre rosszabb állapotba kerülnek. És itt elsősorban a város szimbólumát jelentő Dacia (Pannónia) Szállodára gondolunk. Persze könnyű dolog ígérgetni, azt mi is nagyon jól tudjuk, hogy a szálloda megvásárlásához és ennek felújításához nagyon sok pénz kell, amivel sajnos a város nem rendelkezik. És akkor mi a teendő? Lehet, hogy civil szervezeteknek kellene összefogni, gyűjtést rendezni a műemlék megmentésére, amíg nem késő. Mert amit a jelenlegi tulajdonos művelt a beltérrel — átalakítás címén — az minden képzeletet felülmúl. Vajon azok, aki a rendszerváltás után megvásárolták, majd továbbadták az ingatlant, hogyan érzik most magukat, van-e egyáltalán lelkiismeret-furdalásuk, vagy rá se hederítenek arra, hogy lassan az enyészet martaléka lesz városunk jelképe.

A műemlékvédők jobban tudják: a Velencei Charta azt szorgalmazza, hogy az eredetit megőrizve kell egy épületet modernizálni, megújítani. Jó lenne ezt a Pannónia Szálló rombolóinak és a városatyáknak is tudomására hozni. Vagy talán az lesz a megoldás — az épület összeomlása előtt —, hogy óriási vászondarabra felfestik majd a szálloda homlokzatát, és ezt felfüggesztik az épületre. Végül is láttunk már hasonlókat Európában is… Amúgy is már van tapasztalatunk az ügyben, amikor óriás-zászlót húztunk az Adminisztratív Palotára…

Hasonló omladozó állapotban van a Posta, a Zárda, az Iparosotthon épülete, a vasútállomás, hogy a Kazinczy utcán lévő „kitámasztott” házról ne is beszéljünk.

De legyünk őszinték, Szatmárnémetiben az elmúlt években közpénzekből vagy magánerőből több épületet renováltak. Néhány példa: Csizmadiaszín, Astoria Szálló, Dana Szálló, Bódy Villa, Tűzoltótorony, Kossuth-kerti Zöld Ház. De mindezek nem tudják feledtetni azt, hogy mennyi épület és központi városrész vár még feljavításra. Talán az egyik legkirívóbb példája a ronda városképnek a színház és a Tűzoltótorony közötti átjáró…

A Porumbescu-féle betonkolosszus csak arra jó, hogy eldicsekedjünk vele: az Adminisztratív Palota az ország egyik legmagasabb épülete. Az új városközpont nem tudta átvenni a régi főtér szerepét, s különben is hátat fordít a Szamosnak, ellentmondva minden építészeti szabálynak, amelyek szerint a folyópartokat szerves részként tervezik be az épületegyüttesekbe. Ha ez nem történt meg, akkor ideje lenne a Szamos-part „kiépítésével” is foglalkozni: sétányok, játszóterek, virággruppok tehetnék egyedivé és látványossá városunknak ezen lerobbant részeit.

A „nemzetközi” rendezvényeink (mint például a véndiák-találkozó vagy a szatmári vívók világtalálkozója) alkalmából visszatért szatmáriak a városnézéskor nem győznek csodálkozni azon, amit a megyeszékhelyen látnak. És ennek nemegyszer hangot is adnak újságokban vagy on-line oldalakon. Mert a városképet rontó dolgokat hamarabb észreveszik, mint azokat a pozitív aspektusokat (még ha ritkák is), amelyekkel méltán büszkélkedhetünk.

Az utcák mocskosak, a felgyűlt por nyáron porfelhőbe vonja a várost, ősszel és télen sárréteg borítja az útszéleket. Persze arról szó sem lehet, hogy esetleg mossuk (ne csak locsoljuk, kánikulában) az utcáinkat. Ahogy a rendszerváltás előtt fogalmazott egy városi főnök: még mit nem, a vezetékes víz drága kincs, a Szamos vize pedig szennyezett. Ezáltal „megoldódott” a probléma.

A városképnek egyáltalán nem használ az az irdatlan kábeltömeg sem, ami a villanyoszlopokon díszeleg. Állítólag uniós rendelkezés van rá, hogy néhány éven belül ezeket el kell tüntetni, magyarán: föld alá kell helyezni minden vezetéket. Na erre még befizetünk… Apropó: kábelek. A rendszerváltás előtti hónapokban határozták el Szatmáron a trolibuszvonalak építését. Speciális oszlopok, huzaltartók, vezetékek tonnaszámra, a pénz nem számított… Már akkor is cikkeztünk a trolibuszvonal feleslegességéről, de észrevételeink süket fülekre találtak. Aztán néhány év múlva megszüntették a trolibusz üzemeltetését, most meg ott díszelegnek a kábelek a város fő útvonalain. Nem ártana leszedni őket. Lehet, hogy anyagilag is megérné. Persze a leszedéshez is pénz kell.

Csak dicsérni tudjuk a Láncos-templom gyülekezetét, hogy hozzájárult egy értékes kiadvány megjelentetéséhez: a vasút melletti református temető sírhelyeinek a feltérképezéséről van szó. Igaz, hogy a parcellák rajzait ábrázoló fényképek használhatatlanok, de ezen lehet javítani, például ezek megnagyított újranyomásával. És ezzel kapcsolatos egy javaslat: a temetők bejáratainál elhelyezett pannón ismert személyiségek (színészek, művészek, írók, költők, tanárok, sportolók) sírjainak a helyét is meg lehetne jelölni. Végül is temetőink is a városképhez tartoznak.

És még néhány apróság.

A töltéseken kialakított kerékpárutakra több „felvezetőt” kellene építeni, mert a biciklivel elég kellemetlen a füves töltésoldalon feljutni a kerékpárútra.

A Kispiacon a járókelők normális közlekedését nehezíti a gödrökkel teli útburkolat. Tavasszal ezt is orvosolni kellene. Mert rendben van, hogy leaszfaltozzák a városvezetők rokonainak az utcáit, de közben a közterekre is figyelni kellene…

Még mindig nagyon sok a hidak környéki szemaforoknál az „ablakmosó” suhanc, nyáron pedig a koldus. Ez senkit se érdekel?

Csak remélni tudjuk, hogy újra lesz szavuk városunkban is a műemlékvédőknek és a környezetvédőknek. Egy biztos, ha országunknak fontos a saját múltja, öröksége, a helyi értékekre is oda kell figyelni, még mielőtt az enyészet martalékaivá válnának. És akkor talán javuló városképről fogunk cikkezni…

Stahl István