×
2020. 05 25.
Hétfő
Orbán
15 °C
Erős felhősödés
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.44 RON
100HUF = 1.38 RON
Olvasó hangja

Rosszak a körülmények a karanténban

2020.05.19 - 15:03
Megosztás :
  • Rosszak a körülmények a karanténban
    Olvasói levelet kaptunk hétfőn, s aki írta, még most is karanténban van, az intézményi elzárásból üzent. Az alábbiakban ezt közöljük.

    „Május hatodikán délután elindultam Bécsből, ahol kint ragadtam annál a családnál, amelyiknél egy 96 éves beteget gondoztam. Február ötödikén utaztam ki hozzá 28 napra, amiből 90 lett. Ott minden rendben zajlott egészen április harmincadikáig, amikor is a beteg elhunyt. Elvégezték a COVID-tesztet, ami negatív lett. Május hatodikáig a lakásban maradhattam, ahol persze depresszióba estem, hiszen ott halt meg az idős úr, és én ott kellett legyek egyedül éjjel és nappal. Mindennap jöttek a hozzátartozók, felforgatták a lakást vagyont keresve, nekem meg volt mit takarítanom, rendbe tennem utánuk.

    Május hatodikán kaptam egy fuvart, ami elhozott egészen Makóig, Magyarországra. Máskor ez az út 30–40 euróba került, most 120 euró volt. Innen taxiba ültem, és a nagylaki határátkelőtől kb. négy kilométerre szálltam ki, a fuvar 50 euró volt. Innen kezdődött számomra a szenvedés.

    Gyalog, csomagot cipelve este tíz után, a sötétben indultunk a vámhoz, majd ott álltunk kint a szabad ég alatt másnap reggel kilencig, esőben, hidegben. Aztán összetereltek minket, mint a juhokat, és két buszra válogattak attól függően, ki hová tartott Romániában. Nagylaktól irány Várad, onnan Bors, ahol átraktak tíz személyt, köztük engem is egy rabszállítóba. Ezzel Piskoltig mentünk, ahol megint szelektáltak, hárman átszálltunk egy mentőbe, és indultunk tovább. Valamikor délután három óra körül megérkeztünk Muzsdajra, ahol az egyik motelban volt a karantén. Ott kaptam egy szobát, amelyikben majd letöltöm a tizennégy napos karantént. Kicsi gyerekek is voltak az épületben, fáztak szegények. Beteg ember volt a szomszéd szobában, aki hematológiára járt, dialízises kezelés alatt állt, egy hónapig volt németországi kórházban. Az épületben és a szobákban hideg volt, semmi fűtés. Könyörögtünk, hogy legalább este adjanak egy kis meleget, mert megfagyunk. Folyton csak ígérték a fűtést, de soha nem volt meleg. Oda jutottunk, hogy én már öt napja újból hatalmas alhasi fájdalmakkal csak fekszek a paplan alatt. Vasárnap kértem meg valakit, hogy hozzon be egy villanymelegítőt, amivel picivel melegebb van a szobában, mert minden zuhanyozás után fagyok meg. Az ennivaló ehető, az adag elégséges, az étellel nincs gond.

    A szomszéd szobából az urat kétszer vitte már be a mentő, mióta itt vagyok, mert leállt a veséje, magas lett a vérnyomása, és a cukra is felment. A szatmárnémeti sürgősségiek kiabáltak vele, hogy minek ment Németországba, és ha már ment, maradt volna ott. Hazajöttünk, idehoztuk a betegséget. De kérdezem én: mit tudjunk csinálni, ha az ország vezetése arra kényszerít minket, hogy külföldre menjünk dolgozni, ha meg akarunk élni? Én is itthon költöm el azt a pénzt, amit kint keresek, itthon van a családom, itt élnek a gyerekeim, itt élnek öreg, beteg szüleim. Hogy mondhat valaki ilyet, hogy maradtunk volna ott?! Nem tudom ésszel felfogni!”

    Koczán Éva

    Cookie