Sárga zsák

Ketten tartjuk itthon a házi gazdaságot, nem is telik meg minden hétre a kuka. Rendesen rám szól a nejem, ha a bevásárlókosárból (véletlenül ugye) a számlák cetlijeit az erre rendszeresített zacskó helyett a szemetesbe dobom.
Ugye nálunk is mind gyakrabban emlegetik a betéti díjat a visszaváltható csomagolóanyagokra — szaknyelven göngyöleg — és az egész visszaváltási procedúra törvényes kötelezését.
Biztos sokan emlékezünk még arra az időre, amikor drótkosárban szállítottuk a tejesüvegeket, elmentünk — ha küldtek — egy táska üres üveggel a beváltóba, sört csak üveg ellenében vihettünk haza. Voltak ócskavas- és papírgyűjtések is.
Ha megvizsgáljuk a szelektív gyűjtés eredeti okát, azt látjuk, hogy egyszer van a környezetkímélés és az erdők fájának megóvása, másszor van az újrafeldolgozás anyagi haszna. Olyan országokban, ahol kevés puhafa-erdő van, mint Kína, ott a begyűjtött papír újrafeldolgozása igen fontos.
Mindennapi emberként mi inkább a szemét eldobálásának, erdőben kipakolásának, patakpartra kiszórásának vagyunk a tanúi. Amikor esős idő jön, a kidobott szemetet elviszik a megáradt patakok, a Szamos, és a Tiszán megakad 500 négyzetmétert is takaró, Ukrajnából és Romániából eredő sok száz tonna szemét, a vízügyisek muszájból összegyűjtik, de a károkat így sem lehet elkerülni.
Általában a száraznak nevezett szemetet a csomagolóanyagok képezik, mint a PET-palack (vodka, üdítő, ásványvíz stb.), a viaszolt kartonok és poharak: tejföl, joghurt, kávés pohár, a szeszes italok és üdítők alumíniumdobozai és az ezekkel járó töméntelen mennyiségű színes papír.
Közép-Kelet-Európában voltak már a 90-es években próbálkozások a PET-palackok begyűjtésére és újrafeldolgozására, mivel ezeknek földgázból van az alapanyaguk, de olyan kicsi volt a haszon a sok munka után, hogy el-elmaradtak ezek a cégek. Habár voltak már gépek a feldolgozásra, de a szemetet kézzel kellett kiválogatni az erre alkalmazott „rövid határidejű” munkavállalóknak. Ideig-óráig voltak begyűjtőtelepek is, de ugyancsak gazdasági okokból leálltak: ami gyűjtött anyagot Gazsi nappal beadott aprópénzért, éjszaka elhordta, és másnap újból eladta.
A kétezres évek elején hirtelen megnőtt a kínai kereslet az újrahasznosítható hulladék iránt. Az amerikai fogyasztói társadalom százezer tonnaszám gyártotta a göngyölegeket, nem dolgozták fel, de összegyűjtött szeméttel meg lehetett pakolni a Kínából áruval érkezett ezer meg ezer konténert, és eljuttatni Kínába. Igen olcsó volt így a szállítás, de a munka dandárja a sok kicsi kínainak maradt: szétválogatni, megtisztítani és összebálázni a gyáraknak. Így az olcsó munka és ennek egészségkárosító hatása nem zavarta a kommunista vezetést. Mindez el-elment 2008–2009-ig, akkor sok baleset után megszigorították a szemétkereskedelmet.
Ugyanakkor volt (és még van) egy embertelen oldala az újrafelhasználásnak: a nyugati országok az elektronikai hulladékukat elszállítják Nigériába, ahol gyermekkorú „munkások” középkori módon — égetéssel — szétbarmolják az elektronikát, hogy kinyerjék a ritka elemeket tartalmazó összetevőket.
Érdekes, hogy egy ideig — de talán még most is — kamionszámra érkezett bálázott szemét (vegyes szemét!) Romániába, ahol ügyes „smekerek” kemény eurókért úgymond reciklálják, kinyerik belőle a hasznos anyagokat. De ezeknek a báláknak sokszorosan nagyobb a mérgezőanyag-tartalmuk, és mivel Nyugaton igen drága a szemét lerakása, netán neutralizálása, itt, nálunk szépen elsuvasztják a más mocskát, mert többet keres az ügyeskedő ennek jó pénzért való befogadásával, mintha feldolgoztatná, és keresne vevőt a visszaforgatott anyagokra. Mondjuk ki azt is, hogy legalább három, ha nem négy ponton lehet/kell megkenni az üzletet nem is kevéssel, de hát megérheti mindegyiküknek, hogy tízezer számú bontatlan szemétbála mérgezze erdeinket-völgyeinket pár kilométerre a folyóvizektől.
Mehedinţi, Dolj, Temes és Prahova, négy megye, ahol — a Digi24 szerint— 8 millió lejt csaltak ki négyezer tonna (!) PET, üveg és papír reciklálásával, persze hamisan. Honnan a pénz? Az úgynevezett „ekobonifikációból”, EU-s pénzek a szemét kezelésére.
Visszatérve az úgynevezett fogyasztói társadalomra, az egy főre eső csomagolóanyag mennyisége háromszorosa-ötszöröse a keleti országokénak. Ez azért van, mert Amerikában sokkal kevesebbet főznek, konyháznak, hanem eszik a rendelt készételt, amelyet nekik házhoz visznek. Minden kaja zacskóban, kiporciózva cikkekre, kiszállítanak tálcán, a szószokat kis üvegben vagy kis PET-ben adják. Mutatóba emberenként egy tenyérnyi papírtörlő.
Ezeknek aztán a megivott piák vonzatába megjelenik kéttucatnyi aludoboz, egy tucat kartontálca és még 5–6 láda sörösüveg. Na másnapra, harmadnapra kiállítják a színes kukákat, bennük az oda való válogatott szemét. Valamikor beődöng a szemeteskocsi, és a legények beleöntik a megfelelő lyukba az illető zsák tartalmat, majd megy a feldolgozóba.
Ha minden úgy lesz majd, ahogy a hivatalosságok bejelentették, ma-holnap 50 banival vagy többel is megemelkednek az árak: mindené, ami visszaforgatható csomagolásban van — PET, üveg és fémdoboz. Ez könnyen fog menni, de ennek ellentételezésére meg kell szervezni ezen anyagoknak a begyűjtését és hasznosítását. Az, hogy van (lenne) erre EU-s pénz, az rendben lenne, csak a szervezésre vagyok kíváncsi, mert nem egyszerű dolog.
Kezdjük azzal, hogy csak az itthon gyártott/forgalmazott termékek csomagolása lesz visszaváltható. Ezért adott időponttól a termelők el kell lássák a csomagolást egy erre szolgáló címkével: vonalkóddal és egy emberi szemnek is értelmezhető grafikával. Plusz költség, de nem borzasztó.
A nagyáruházak, boltok, piacok be kell szerezzenek olyan gépeket, amelyekbe beledobva ezeket az eszközöket a berendezés leolvassa, elfogadja, szortírozza és nyilvántartja, kiadja az ellenértékét. A nagyvilágban 8–9 éve sok komoly cég gyárt ilyen berendezéseket mindenféle nagyságban, tudásban, nem kevés pénzért.
Tehát: mennénk vásárolni, összeszedjük az üres PET-palackokat, sörös dobozokat, üvegeket. A piacon, áruházban az erre a célra felszerelt gépek sorában külön van mindegyiknek példánya, vagy akár több is. Persze nem minden megy egy kupacba, hanem szépen szétválogatva. PET-palackot egyes helyeken (gépeken) általában kupakkal kifelé, vagy kupak nélkül kérik, és mindenképpen üresen. Ha valami gond van vele, a gép szépen visszalöki. Komoly helyeken már nem számít a címke sem, mert a bemenő nyílásnál körkörösen vannak leolvasók amelyek már megismerik az általánosan fogyasztott üdítőket, vizeket, így hamar megy az adagolás. Mivel a kezelés és elszállítás drága dolog, a berendezés azonnal összepréseli a palackokat, hogy ne a levegőt szállítsák.
Ugyanígy járnak el a 3 decis és félliteres fémdobozokkal: üresen beveszi és összenyomja kicsire a berendezés. Az üvegekkel egy kicsit problémásabb a dolog: külön kell a fehéreket és külön a barnákat, zöldeket beadagolni. Ha nem üres a palack, félrelöki, és annak annyi. Amit bevesz a gép, azt azonnal összetöri, és mehet a megfelelő helyre. Természetesen mindenütt érthető grafikákkal jelzik, hogy mit hova, hogyan kell betenni. Olyan üvegeket, palackokat, papírtárolókat, mint a tejé, olajé, zsíré, nem is vesznek be, mert ezeket nehéz és drága megtisztítani az újrafelhasználáshoz.
Mindezek után lássuk, hogy fizetnek! A mai elektronikus világban ez nem probléma: a berendezések pontosan számolnak, és három lehetőség is van: ha kevéske a pénz, akár egy gomb választásával adakozhatsz a cég által segített alapítványnak. Ha ki akarod venni a pénzt, letöltheted a telefonodon keresztül a számládra, vagy kapsz egy papiroskaszámlát, és felhasználhatod a vásárlásodhoz, természetesen csak abban az üzletláncban, ahol beváltottad a csomagolóanyagot.
Létezik egy másik, esetleg olcsóbb leadási megoldás: az erre szervezett üzlethelyiségben sorban vannak nagyobb mosogatókagylószerű készülékek, amelyekbe az ott dolgozók segítségével be lehet dobigálni a palackokat, dobozokat, amelyek összerázódnak, és darabszám becsúsznak a tárolóba, majd a gép kiad egy papírcetlit, amit ugyanott a kasszában kifizetnek apróban. Ezeknél a meg nem felelő darabokat a gép alul visszadobja. Ilyen megoldás figyelmes, gyors kiszolgálókat igényel, akiket kétóránként váltani kell.
Akármelyik megoldást használják is, a begyűjtött és összepréselt, összetört anyagokat konténerekbe gyűjtik, és mehetnek is a gyárba.
Csak megjegyzem, hogy — például Ausztráliában — nagyon nagy büntetést kap az, aki a visszadobott, visszamaradt csomagolóanyagokat eldobja, vagy nem a megfelelő kukába dobja.
Ha kedves olvasóinkat érdekli ez a téma, az interneten nagyon sok bemutató forog, általában Reverse Wending Machine címen. Nagyon érdekes megoldások vannak a világ minden (civilizált) részében. De mivel jó pénz van ebben, már az ügyes indiai mesteremberek is készítettek PET-palackot lefejező és összepréselő kézi készüléket, mert jóval többet kapnak így, mintha nagy zsákokban adnák le a levegővel teli palackokat. Tudjuk, hogy nálunk is sok szeméttelep mellett szegény emberek válogatják, gyűjtik a palackokat, meglehet, hogy egy ügyes ember kitelepül egy ilyen helyre a házi gépével…
Akárhogy is lesz, úgyis az árak megemelésével fogják kezdeni.

Szerémy Péter