Szent István-érmét kapott Tempfli Imre

Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere köszönetet mondott a Stuttgartban tevékenykedő, kaplonyi származású Tempfli Imre atyának, és Szent István-érmével tüntette ki a lelki vezetőt. A római katolikus pap 12 éven keresztül vezette a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközséget, az elmúlt hetekben pedig Szijjártó Péterrel találkozott, miután a külügyminiszter felavatta a stuttgarti főkonzulátus épületébe áthelyezett Magyar Kulturális Intézetet. Ezen az eseményen Tempfli tartott hálaadó szertartást. 

Tettek, eredmények elismerése

„Először arra gondoltam: ha valakik a kitüntetésre méltónak találtak, akkor az első szavam a köszöneté kell hogy legyen. A nagy görög államférfi, Periklész (Kr. e. 500–429) szavaival köszöntem meg: »Egy tettet csak egy másik tett dicsérhet!« Azaz igyekszem majd én is ezt a kitüntetést újabb arra érdemes tettel meghálálni — mondta a Szatmári Friss Újságnak adott exkluzív interjúban Tempfli Imre. — Másodszor kicsit röstellkedtem, mert Jézus Urunk szavai jutottak eszembe, amelyeket Lukács evangéliuma 17. fejezetének 10. versében mondott: »Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ‘Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!’« Pironkodva vettem át a díjat, hisz nem tartottam magam érdemesnek rá. Én is csak azt tettem, amit az Úr nekem parancsol, amit elvár tőlem. Ő engem ide vagy oda küld, ide vagy oda rendel, és azt várja el tőlem, hogy itt vagy ott népét, sőt, minden embertestvéremet szolgáljam. Ilyen egyszerű az egész. Végül harmadik gondolatom az volt, hogy egy kitüntetés a példamutató tetteknek és az eredményeknek szól, azokat pedig mindig csak egy jó csapat segítségével lehet végrehajtani. Mivel Isten engem mindenütt egy jó csapattal áldott meg, Stuttgartban is, ezért a kitüntetést is szorosabb munkatársaim és egész egyházközségem nevében vettem át, hisz — egy fecske nem csinál nyarat — nélkülük legszebb elképzeléseim és álmaim is csak suta szárnyveregetések maradtak volna.” 

13 éve Németországban

Szijjártó egyébként egy videót közölt korábban a Facebook-oldalán a Tempflivel való találkozásról, amiből kiderül, hogy a Kárpát-medencén kívül mindössze 62 magyar pap teljesít szolgálatot a világban, akik összesen 1,6 millió magyar katolikust szolgálnak ki. 

„Minél messzebb megyünk, az egyházi közösség jelenti a lehetőséget az identitás megtartására” — fogalmazott a külügyminiszter, majd hozzátette: ez ott különösen igaz, ahol nincs lehetőség az anyaországgal való fizikai kapcsolattartásra.

Ez a szám viszont eggyel csökkent, hiszen nem sokkal később Tempfli Imre bejelentette, hogy augusztus 1-jétől dr. Gebhard Fürst püspök engedélyével betegállományba vonul.

„Amikor 2007-ben felkértek arra, hogy a Szent Gellértről elnevezett Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség vezetését átvegyem, megvallom, szorongó szívvel tettem. 1991 óta ugyanis (ekkor küldött ki boldog emlékű Reizer Pál püspök nyugatra) volt alkalmam lemérni, hogy a missziók világa (diaszpóra/szórvány) sokkal másabb és összetettebb, mint amit otthon káplánként vagy plébánosként megéltem. Noha a lelkipásztorkodás itt is a pap hármas — tanítói (igehirdetés), megszentelői (szentségek kiszolgáltatása) és kormányzói (a plébánia vezetése) — feladatán nyugszik, de hatványozottan nehezebb körülmények között.”

Hiányoznak a hétköznapi misék

„A missziókban először is hiányzik az otthon megszokott, jól körülhatárolt, könnyen belátható, a szó nemesebb értelmében ellenőrizhető és irányítható plébánia. Itt valójában — ha van is egy központ, ahol a plébános lakik — csak részegyházközségek (misézőhelyek) vannak, ahova havonta egyszer megy a pap szentmisét bemutatni. 
Ugyanakkor a missziók híveinek nincs saját templomuk, illetve plébániájuk. Mindenütt csak befogadottak. Minden szentmisének, illetve rendezvénynek az idejét, tartamát egyeztetniük kell a befogadó egyházközséggel. Ez nagyban behatárolja a lelkipásztorkodást.

Aztán az általában hiányzó hétköznapi szentmisék miatt is nagyon nehéz a közösségépítés, nem is beszélve arról, hogy a sokszor óriási távolságok, a híveknek a munkahelykeresés miatti folytonos lakásváltoztatása azt eredményezi, hogy igen nagy a fluktuáció: látványosak a lemorzsolódások, ugyanakkor egyre-másra nagy számban jelennek meg a plébánián új arcok.

A szórvány-lelkipásztorkodáshoz ezért nagy rugalmasságra, folytonosan új utak és lelkipásztori megoldások keresésére, a személyes kapcsolatok mélyebb kiépítésére és nem utolsósorban egy ütőképes munkatárscsapatra van szükség.

Ha a Stuttgarti Katolikus Egyházközséget vesszük most példának, ahol 13 évet voltam, azt kell elmondanunk, hogy egy igen nagy diaszpóra: jelenleg a Kárpát-medence minden tájegységéből mintegy 20–25 ezer hívünk 15 részegyházközségben van szétszórva. A központtól legmesszebb fekvő részegyházközségek 200, illetve 250 kilométerre fekszenek. Az csak kézenfekvő tehát, hogy az egyházközség vezetésében a lelkipásztor számára igen nagy segítség az Egyháztanács, amely pillanatnyilag 15 taggal rendelkezik. Hogy azonban a többi — sokszor 50–150 km-re fekvő — részegyházközséget se hanyagoljuk el, azok vezetésének terhét az ún. legátusokkal osztjuk meg. Ez egy stuttgarti sajátosság (a név mindenképp): a legátusok, azaz 'küldöttek' — mindenütt legalább két házaspár — ott helyben szervezik és tartják össze a híveket. Ugyanakkor szoros kapcsolatot tartanak fenn a lelkipásztorokkal is. Számuk 47. Az Egyháztanács tagjaival kéthavonta találkozunk, a legátusokkal évente egyszer gyűlünk össze, hogy — egy egész napos továbbképző és találkozó keretében — megvitassuk az egyházközség ügyes-bajos dolgait, illetve meghatározzuk a lelkipásztori tevékenységünk irányvonalát. Ugyancsak az egyházközség vezető testületéhez tartoznak a kellő felkészítő után kinevezett áldoztatók és lektorok is.” 

Havonta egy mise

„Minden helységben havonta egyszer van szentmisénk, kivéve Stuttgartot, ahol egy hónapban két vasárnap alkalmával gyűlünk össze. Minden szentmise után — a szentmiséhez hasonló fontosságú — úgynevezett szeretetlakomát tartunk, amelyen a nem egyszer 50 km-ről is érkező híveink találkozhatnak egymással. 
A rendezvényeink száma jelentős, tavalyelőtt például 90 volt. Egy részük vallási és lelki (szentségimádás, bibliamagyarázat stb.), más részük kulturális (pl. koncertek, kiállítások) vagy egészen 'világi' rendezvények (sport, bál stb.). Valamennyi igen látogatott. 

Híveinket körökbe és klubokba tömörítjük, hogy így könnyebben elérjen hozzájuk Isten igéje, és szorosabban kössük őket az egyházközséghez. Jelenleg 11 körünk, klubunk és egyesületünk van, amelyeknek tagjai heti, havi vagy negyedévi rendszerességgel gyűlnek össze. Külön öröm a lelkipásztorok számára, hogy majd' mindeniket világi vezeti nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel.” 

Gyerekmisét szervező anyukák

„Nagy közkedveltségnek örvendenek az évente megtartott lelkigyakorlatok, a kis és nagy zarándoklatok és a pár évvel ezelőtt bevezetett templombúcsúk, amelyek nem csak arra alkalmasak, hogy lelkileg és szellemileg emeljék híveinket, de hallatlanul erősítik bennük a közösséghez, illetve az egymáshoz való tartozás tudatát.
Fájdalmunk, hogy — a ministránsokon kívül — nincs fiatalságunk. Elvétve előkészítünk ugyan elsőáldozókat és bérmálkozókat, de ifjainkkal — püspöki rendeletre — a német egyházközségek foglalkoznak, hogy szorosabban bekössék őket a helyi német plébánia kötelékébe. 

A Németországba települő, zömében fiatal házasoknak köszönhetően van viszont sok gyermekünk, akik számára minden hónap első vasárnapján gyermekmisét tartunk, amelyek megszervezésében a fiatal anyukák jeleskednek. 
Egyházközségünk nagy hangsúlyt fektet a karitatív szolgálatra. Évente kétszer rendezünk gyűjtést az általunk támogatott projektek számára. De a Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bál és az évente egyszer megrendezésre kerülő Stuttgarti Jótékonysági Bazár egész, valamint a Weingarteni Bál részbevételét is ezeknek a projekteknek a támogatására fordítjuk. 

Kiválásommal most minden teher utódom, Merlás Tibor atya vállára nehezedik. Nagy a remény viszont arra, hogy jövőre ismét két lelkipásztora lesz a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközségnek, illetve részegyházközségeinek” — nyilatkozta Tempfli.

Merlás lép Tempfli helyére

A 60 éves Merlás Tibor egyébként Tempflihez hasonlóan Szatmárról költözött Németországba. A sárközújlaki származású lelkész Kaplonyban, a nagykárolyi Szentlélek-plébánián, Szatmárnémetiben a székesegyházban, a Szent Család- és a Szentlélek-plébánián teljesített szolgálatot, dolgozott püspöki titkárként és ifjúsági lelkészként, illetve hittantanár volt a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban.

A 65 éves Tempfli Imre középiskoláit Nagykárolyban, teológiai tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Segédlelkész volt Máramarosszigeten és Nagybányán, plébánosként elsőként az alsóhomoródi közösségben szolgált, majd teológiai tanárként dolgozott Gyulafehérváron, Rómában folytatott egyháztörténeti tanulmányokat és szerzett licenciátust, 1994-ben pedig Budapesten teológiai doktorátust. 1993-ban a szatmárnémeti Szent Család-plébánián volt plébános, 1994 áprilisától pedig Németországban a Kirche in Not katolikus segélyszervezet osztályvezetője lett. Albánia, Magyarország, Lengyelország, Románia és az egész Balkán katolikus egyházának segélyezését végezte.

Megírja az egyházmegye történelmét
 
41 év papi szolgálat után vonul tehát betegállományba Tempfli Imre, és elmondta, hogy így több időt tud szánni rá, hogy megírja a szatmári egyházmegye történetét. 

„Igyekszem megtalálni új helyemet Isten tervében. Ezután sem akarok mást, mint »lelkipásztor« lenni. Az eszközök változatlanul megvannak bennem: tanítás, írás, lelkivezetés — a technika minden eszközével. Életem eddig is »pro-existentia – másokért való élet« volt, és ezután is az lesz. Akinek szüksége lesz rám, az megtalál.

Persze már az is világossá vált bennem, hogy külön helyet szánok a történelemnek. A papság után ennek a művelése áll legközelebb a szívemhez, hisz ezt tanultam és ezt gyakoroltam egész életemben. Egy tartozásomat végre mindenképp szeretném leróni: boldog emlékű Reizer Pál püspök úr még valamikor megkért arra, hogy írjam meg az egyházmegye történetét. Ezekben a napokban már el is kezdtem…”

Évente jár haza

Tempfli Imrét végül arról is megkérdeztük, hogy milyen gyakran látogat haza, és milyen gondolatokkal jön Szatmárra. 
„Eddig évente egyszer, augusztusban jöhettem haza. Missziónk ugyanis a nyár derekán bezár, hisz a legtöbb hívünk otthon vagy szabadságon van. Most is szerettem volna hazajönni, de mert az előre kinézett repülőjáratot pár nappal a hazarepülés előtt lemondták, egyedül pedig már nem tudok hazavezetni, novemberre halasztottam hazajöttömet. A kivilágításkor mindenképp ott szeretnék állni szüleim sírjánál — mondta a lelkipásztor. — Milyen gondolatokkal jövök haza? Visszatérek a gyökerekhez. Vallom ugyanis Hermann Hesse (1877–1962) német íróval: »Nem az ágakban rejlik a fa ereje, hanem a gyökerekben.« Nekem Kaplony volt és maradt a gyökerem. Amíg rokonaim, jó barátaim, őszinte paptestvéreim itthon vannak és várnak, addig fel sem merül bennem a kérdés, hogy hazajöjjek-e. Jövök egyrészt töltekezni. Odakinn is fárasztó a pasztoráció. Hazajövök hát, és miközben ismerős arcokkal, lelkekkel találkozom, feltöltődőm, feltankolok, új erőre kapok. Másrészt jövök, mert adni akarok magamból. Egyfajta szent kényszer ez: amivé lettem, azt a gyökereimnek, azaz az otthonnak és az otthoniaknak köszönhetem. Látogatásaim alkalmával szeretném egy részét ennek visszaadni idő, látogatás, odafigyelés, segítség és szeretet formájában. 

Remélem, még sokáig sikerül.”

Pesek Attila