×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

Születésnap, hálaadás és köszönet

2021.05.28 - 19:15
Megosztás:
Születésnap, hálaadás és köszönet
Népes közösség a Nagypeleskei Szent Anna Nőszövetség / Fotó: Libotyán Lea
Vasárnap ünnepelte 5. születésnapját a Nagypeleskei Szent Anna Nőszövetség. A 12 taggal, 2016. május 22-én életre hívott társulás mára már több mint 30 tagot számlál. Magukat védőszentjükről nevezték el, akinek a személye szoros kapcsolatban áll a település fogadott ünnepével.

Szent Anna emlékezteti őket arra, hogy égi pártfogóként, az istenszülő Szűz Mária édesanyjaként segíti őket célkitűzéseik megvalósításában, amelyet az egyház érdekében, a hívek javára és Isten dicsőségére folytatnak. A tortával ünnepelt születésnap mellett az idei pünkösd sok kegyelmi ajándékkal érkezett. Nemcsak tenni akarásban, tevékenységében gazdagodott a nőszövetség, hanem tagokban is. Letette esküjét a nőszövetség új tagja, Lázár Aranka, aki az eskü szövegét tartalmazó emlékoklevél mellett megkapta a kitüntető, Szent Anna ikonjával díszített kék kendőt is. Tagjelöltnek Deme Henrietta állt be a nőszövetség soraiba, aki a templom, illetve a Nagypeleskei Görögkatolikus Egyházközség érdekében hosszabb idő óta kifejtett és folyamatosan végzett odaadó tevékenységéért, annak érdekében kifejtett munkájának megbecsüléséért kapott bizalmat, hogy csatlakozzon. Mindketten Kispeleskét, az anyaegyház filiáját képviselik majd.

A nagypeleskei pünkösd alkalmával megszentelték azt a 12 fehér színben pompázó, a peleskei ikonnal hímzett jubileumi miseruhát is, amelyekben az áldozópapok végzik majd ezen a helyen oltárszolgálatukat, templomi szertartásokat. A „Pompás öltözékkel boldoggá tette, a dicsőség köntösét adta rá. Teljes díszbe öltöztette, fényes ruhákat adott neki ékességül.” (Sir 45, 7–8) szentírási idézettel fémjelzett jubileumi esemény az egész éves programsorozat része. A 12-es szám a főpásztor körül álló apostolokat jelképezi, amely egy-egy nagyobb ünnep, zarándoklat, összejövetel, templombúcsú alkalmával válik majd láthatóvá.

Ha az idei húsvét nem is a tervezett módon történt, a pünkösd meghozta az ünneplés örömét Nagypeleskére. A hosszú kórházi kezelés után — ha rövid időre is — a nyáj pásztora visszatérhetett övéi közé. Most sikerült először nyilvánosan megragadnia az alkalmat, hogy köszönetet mondjon azért az „imahadjáratért”, amely nélkül gyógyulása sokkal nehezebben ment volna. Prédikációjában elmondta: „Egy pap mindig nehéz helyzetben van. Évekig prédikál több-kevesebb sikerrel, jól, rosszul, visszajelzést nem remélve. Nem tudja, hogy jól csinálja-e, elrontotta-e, hallgatnak-e rá a hívei, eljut-e az általa közölt örömhír mindenkinek a szívéig. Aztán döntse el, hogy jó úton halad-e. Most bebizonyosodott, hogy igenis van visszajelzés, hisz a vírus okozta fertőzés miatti megbetegedés után az első pillanattól kezdve a hit és az ima ereje arra buzdította a híveket, hogy szó nélkül, önnön kezdeményezésből a templomba menjenek imádkozni, letérdeljenek a peleskei ikon elé, és fohászkodjanak.

… és a templom az ikon előtt megtelt imával, a Szűzanya pedig nem engedte, hogy rosszabbodjon az állapotom… Ugyanúgy a Mária Rádióban, a világhálón kezdeményezett és végzett imádságok meghallgatásra találtak, erőt adtak, gazdagodott általuk testben, lélekben mindenki, Isten dicsősége pedig egeken túl is magasztalt lett. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a sok imádságot, a fáradozást. Tudok róla, mert a technika segítségével eljutott hozzám a hír, de még jobban látta, hallotta Isten, és azt kérem, ezerszeresen fizesse vissza mindenkinek minden elmondott imádságért. Van ereje a hitnek, az imának, a mi peleskei Szűzanyánknak. Hála és köszönet érte. Kimondhatatlan öröm. Köszönöm.”

Pallai Béla parókus

Lázári: szavalt a száműzött március - KÉPGALÉRIA!
Forradalmi idézetekkel teletűzdelt falak előtt zajlottak a március 15-i megemlékezések pénteken Nagypeleskén és Lázáriban. Nem véres zászló alatt, de ma is harcolni kell a szabadságért, azt mindig el akarják venni.
Zajta és Nagypeleske: Petőfivel nincsenek nemzethatárok!
Kettős Petőfi-emléktábla avatás volt szombat délben a magyarországi Zajtán és a romániai Nagypeleskén. Kétszáz év elteltével is ellátja nemzetegyesítő szerepét a szabadsághős költő.
Petőfi emléktábla Zajtán és Nagypeleskén
Közösen állítanak emléket a szabadsághős költőnek a romániai Lázáriban és a magyarországi Zajtán. Emléktábla-leleplezés lesz szombaton Zajtán és Nagypeleskén.