×
2020. 08 09.
Vasárnap
Emőd
22 °C
Derült
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.09 RON
100HUF = 1.40 RON
Nagykároly

Tavasszal több millió euró érkezhet Nagykárolyba

2019.12.05 - 10:03
Megosztás:
  • Tavasszal több millió euró érkezhet Nagykárolyba

    Uszodát, szociális lakásokat, könyvtárépületet stb. alakítana ki EU-s források révén Nagykároly. A sikeres projektek megvalósításra egyelőre nincs pénz. A polgármester bukaresti látogatásán azt kérte, a kormány ezekre a beruházásokra is csoportosítson át pénzt.

    Bukarestbe utazott a hét elején Kovács Jenő. A nagykárolyi polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy Marcel Boloş európai alapokért felelős miniszterrel egyeztetett. Abban bízik ugyanis, hogy az egyelőre amolyan stagnáló fázisban lévő európai uniós pályázataik újfent „zöld utat” kaphatnak. Mint előzőleg elmondta: „A 13-as tengely, a 8-as és a 10-es azok, amelyekben nekünk vannak érdekeltségeink. Egész pontosan 13 millió eurónyi pályázatunk van ezekben a kiírásokban” — részletezte az elöljáró. Hozzátette: „A könyvtár, az uszoda, egy újabb, szociális program, a 3-as óvoda felújítása, a poliklinika bővítése hat újabb rendelővel stb.”

    „Ígéretet kaptam arra, hogy január-februárban elhárulhatnak az akadályok, azaz több pénzt csoportosítanak ezekbe a tengelyekbe. Ezek alapján enyhe optimizmussal értékelem ezt a megbeszélést” — fogalmazott a városvezető. Mint ismeretes, a szaktárcavezető korábban az ADR, azaz a fejlesztési ügynökség északnyugat-romániai részlegének igazgatója volt, így közvetlen rálátása volt a pályázatokkal kapcsolatos nehézségekre. Ugyanakkor az ország érdeke is, hogy hatékonyabb legyen a rendelkezésre álló források lehívása, felhasználása.

    Kérésünkre, hogy saccolja meg, melyik beruházás finanszírozására a legnagyobb az esély, a polgármester ekként reagált: „Nem lehet valószínűsíteni ezt vagy azt. Ebben az esetben vagy lesz pénz mindegyikre, vagy egyikre sem — én legalábbis úgy gondolom. Mindegyik pályázat esetében nagyon a vonal alatt vagyunk” — mondta Kovács Jenő. Azaz amennyiben valóban több forrást biztosítanak ezekre a tengelyekre, jó esélyei vannak Nagykárolynak.

     Új könyvtára lenne a városnak

    Az egyik fontos projekt révén könyvtárépületet alakítanának ki a kastélykert szomszédságában. Egész pontosan összesen 23 108 560 lej értékben multifunkcionális épület kialakítására pályázik a város. Ennek keretében hetvenöt férőhelyes alagsori parkolót alakítanának ki. Az épület földszintjén kulturális rendezvények megtartására alkalmas termet terveznek létrehozni (az elképzelés szerint könyvbemutatók, beszélgetések lelnének otthonra ebben az épületrészben). Az első emeleten a klasszikus értelemben vett könyvtár működne, míg a második emeleten különféle szabadidős tevékenységekre alkalmas termeket alakítanának ki. E projekt keretében bővítenék a város közterületi kamerahálózatát, egész pontosan 44 kamerát helyeznének ki 27 oszlopra.

    Megyeri Tamás Róbert

     

    Cookie