×
2020. 07 16.
Csütörtök
Valter
14 °C
Közepes felhősödés
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.24 RON
100HUF = 1.37 RON
Nagykároly

Templombúcsú 102 évvel a napcsoda után

2019.10.11 - 08:45
Megosztas :
  • Templombúcsú 102 évvel a napcsoda után

    Vasárnap délelőtt tartják a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária-templom búcsúját, százkét évvel az utolsó fatimai jelenést, a napcsodát követően. Előző nap, szombaton 19 órai kezdéssel szentmisét mutatnak be, amely után körmenet lesz szentségkitétellel.

    A Szűzanya 1917-ben hat alkalommal jelent meg a portugáliai Fatima nevű kisváros közelében, imára intve és titkokat tárva fel három pásztorgyereknek. A történet szerint ők 1917. május 13-án kis nyájat őriztek a Fatima kisváros melletti Cova da Iria nevű helyen. A déli rózsafüzér-imádság után sugárzó fényt láttak, amelyet villámnak véltek. Egy második villám alkalmával egy tölgyfabokor felett — ahol ma a jelenési kápolna áll — egy hölgyet láttak, aki elmondásuk szerint ragyogóbb volt a napnál, és kezei között rózsafüzért tartott. Azt mondta a három pásztorgyereknek, sokat kell imádkozniuk, és meghívta őket, hogy öt egymást követő hónap tizenharmadik napján, ugyanazon órában ismét menjenek Cova da Iriába. A gyerekek így is tettek, és a hölgy mind az ötször eljött hozzájuk. A július 13-i jelenés során a Szűzanya három titkot tárt fel a gyerekeknek. Az utolsó jelenéskor, 1917. október 13-án a becslések szerint 30–70 ezer ember volt jelen. A megjelenő hölgy azt mondta, ő a rózsafüzér királynője, és ezen a helyen állítsanak kápolnát a tiszteletére. A jelenés végén mindenki láthatta a csodát: a nap egy ezüstkoronghoz vált hasonlóvá, szabad szemmel is lehetett szemlélni, saját tengelye körül forgott, mint egy tűzkerék, majd úgy tűnt, mintha a földre zuhanna.

    Ennek a csodának a 102. évfordulójáról Nagykárolyban is megemlékeznek a Fatimai Szűz Mária-templom búcsúján, amelyre október 13-án, vasárnap a délelőtti szentmise keretében kerül sor. A szentbeszédet Fagea László nyugalmazott címzetes esperes, plébános mondja. Szeretettel várják a híveket.

    Cookie