×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Tervezik a gyorsforgalmi utat

2021.04.07 - 08:00
Megosztás:
Tervezik a gyorsforgalmi utat
Fotó: enyugat.hu
Úgy tűnik, a kormány valóban gyorsan meg szeretné építeni a szatmárnémeti körgyűrű és az óvári határátkelő (M49-es) közötti, 11 kilométernyi gyorsforgalmi utat — már a tervezést is kiszerződték.

Még inkább felpörögtek az események a szatmárnémeti körgyűrű és az óvári határátkelő közötti gyorsforgalmi út „háza táján”, ugyanis a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) és a közlekedési és szállításügyi minisztérium megkötötte a megvalósíthatósági tanulmány és műszaki terv elkészítésére vonatkozó, 4,5 millió lej értékű szerződést, amelyet a 2014–2020-as Nagy Infrastrukturális Operatív Programból (POIM) finanszíroznak.

A megvalósíthatósági tanulmánynak és a műszaki terveknek legkésőbb év végére el kell készülniük, hiszen 2022 tavaszára lezárt közbeszerzési eljárást és nyertes kivitelezőt szeretnének, hogy aztán mielőbb kezdődhessen a négysávos, 11 kilométer hosszú gyorsforgalmi út gyakorlati építése is. S hogy minek köszönhető ez a „sietség”, azt valamivel korábban Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere fogalmazta meg — mint arról korábban már többször is beszámoltunk, a község igencsak érintett az óvári gyorsforgalmi útban, s az előterveket készítők, valamint a közútkezelő társaság nemcsak meghallgatta, de el is fogadta a lakosok kérését —, reálisnak látva, hogy a gyorsforgalmi valóban gyorsan elkészüljön: „Magyarországon is dolgoznak, méghozzá gyors iramban, az M49-es Mátészalkától Ököritófülpösig tartó szakaszának kivitelezési közbeszerzése pár hónapon belül, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint júniusban elstartol, a Csengerig (országhatárig) vezető folytatás tervezési szerződése szintén hamarosan meglesz — és ez motiválja a román felet is, ráadásul a gazdasági fellendítést célzó EU-s finanszírozási csomagból, a konvergenciaprogramban akarják megvalósítani, s úgy néz ki, lesz is pénz rá, ehhez azonban gyorsan kell letenni a viabilis projekteket.”

A gyorsorgalmi út révén Szatmárnémeti és a szatmári régió olyan félórányira lesz majd a magyarországi M3-as autópályától, illetve a hazai Északi Autópályától is — ugyanis a megyei tanács összefogott máramarosi társintézményével, s létrehozták az Express Máramaros – Szatmár Közösségek Fejlesztési Társulást annak érdekében, hogy csökkentsék a Szatmárnémeti és Nagybánya közötti, 55 kilométernyi, négysávos gyorsforgalmi út építési idejét. Ez utóbbi beruházás költsége hozzávetőlegesen 340 millió euró, melyet a Nemzeti Helyreállítási és Rugalmassági Tervből fedeznek, s a két megyeközpont közötti szakasz része az úgynevezett „Szamos” gyorsforgalmi útnak, amely összeköttetést jelent majd az Északi Autópályával Dés–Beszterce–Dornavátra–Suceava vonalon.

Szabó Kinga Mária

 

Lesz fix radar a körgyűrűn is
2024 a fix közúti radarok és a közlekedést figyelő kamerák éve lesz a közlekedésbiztonság tekintetében Romániában. Amennyi baleset volt, biztosra vehető, hogy a szatmárnémeti körgyűrűre is jut ezekből.
Zsadány: Maradnak a betontömbök az átkelőnél
Végleg dugába dőlni látszik az „egy óra alatt kivitelezhető megoldás.” Jelen állás szerint soha nem lesznek elvíve a betontömbök a szatmárzsadányi vasúti átkelőtől. Nincs törvényes lehetőség.
Körgyűrű-nyitás: Megint tévedett a képviselő!
Második fáziseltolódását szenvedi el Adrian Cozma (PNL) parlamenti képviselő a szatmárnémeti körgyűrűnyitás kapcsán. Előre ivott a medve bőrére most is, mert megint nem akkor nyílik meg a szatmárnémeti körgyűrű amikorra ő bejelentette!