×
2021. 10 16.
Szombat
Gál
4 °C
Erős felhősödés
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.26 RON
100HUF = 1.38 RON
Vidék

Tíz éve biztos pont a bizonytalanságban

2021.09.15 - 17:49
Megosztás:
Tíz éve biztos pont a bizonytalanságban
Stefan Zell: „Ez a kép mindent elmond: roma és nem roma gyermekek együtt szórakoznak, játszanak”
Tizedik születésnapját ünnepelte a csedregi BuKi Ház, amely a helybéli roma gyermekek és családjaik életében a biztos pontot jelenti a legnagyobb bizonytalanságok közepette is; a gyermekek nevelésére helyezve a hangsúlyt, hisz így érhető el a teljes mentalitásváltás.

Fennállásának „hivatalos” 10. évfordulóját ünnepli idén a csedregi BuKi Ház, s bár némiképp már az elmúlt hónapok is ennek a jubileumnak a jegyében teltek (a tanévzárás, a hagyományos BuKi-nyár programsor és az iskolakezdésre való felkészülés mellett), a „BuKi Ház barátai” — mindenki, aki kicsit vagy nagyon hozzájárult ahhoz, hogy a BuKi működjön — most gyűltek össze, hogy ünnepeljenek és természetesen visszapillantsanak az elmúlt évekre. A rendezvénynek helyt adó kökényesdi kultúrotthon falait a kedvezményezett gyermekek rajzai, kézműves alkotásai mellett megszámlálhatatlan fénykép is díszítette, az évtized eseményeinek és mindennapjainak pillanatát megörökítve. A gyermekek zenés-táncos köszöntőjét követően a csedregi, valamint a Bad Saulgau-i BuKi — Segítség a Közép-európai Gyermekeknek Egyesületet vezető Stefan Zell és felesége, Heidi Haller idézte fel, hogyan és honnan is indultak egy évtizeddel ezelőtt. „Ezt a szép kerek számot a barátokkal illő megünnepelni — bár valójában nem is pont annyira kerek, hiszen 13 éve vagyunk itt” — mondta Stefan, aztán Heidi idézte fel 2008 februárját, amikor németországi segélyszállítmányt hoztak Halmiba és Csedregbe, ahol az iskolaudvaron az akkori igazgató, Lukács Dénes várta őket — és a helyi roma közösség vezetője, Bogár János. Ő volt az, aki megmutatta Heidinek a roma közösség életének valóságát, a szegénységet és mélyszegénységet, olyan körülmények közötti életet, amelyek szinte felfoghatatlanok voltak az asszony számára. Visszatérve Németországba nem csak elmesélve, de fényképekkel alátámasztva a látottakat gyűjtéseket szerveztek (ruháktól, cipőktől, babakocsitól takaróig mindent gyűjtöttek, amiről tudták, hogy szükség van rá), s az első időkben évente három-négyszer hozták Csedregbe a segélyszállítmányokat a rászorulóknak — gyakori látogatásaik révén pedig egyre teljesebb rá- vagy inkább belelátást nyertek a roma közösség mindennapi életébe, nehézségeibe, és egyre inkább megdöbbentek. „Közeledtünk a gyermekekhez s rajtuk keresztül a családokhoz — addig soha nem gondoltam volna, hogy ezek a segélydobozok mekkora változást hoztak egy-egy család életében. De rájöttünk arra is: csak a segélycsomagok önmagukban nem jelentenek megoldást — egyrészt az emberek megszokták, másrészt a konstans szegénységet, mélyszegénységet nem szüntették meg. Sokat beszélgettünk Bogár Jánossal arról, mit kellene tenni annak érdekében, hogy valóban megváltozzon ezen családok, de legfőképp a gyermekek élete — s egy ilyen beszélgetéskor fogalmazódott meg a segélyszállítmányok leállítása, és helyettük valami olyannak a kitalálása, ami a gyermekeket szolgálja” — mesélte Heidi, hangsúlyozva: ma már, mint ahogy jó pár éve, nem az adományokon, a segélycsomagokon van a hangsúly, hanem a gyermekek nevelésén, hiszen csak azzal érhető el a teljes mentalitásváltás. A neveléshez viszont egy csendregi helyszínre is szükség volt: 2010-ben béreltek egy házat, amely a roma és a magyar közösség határmezsgyéjén áll (ez kiemelten fontos volt számukra), és nekikezdtek a felújításnak — s miközben a kivetítőn felvillantak a korabeli fényképek, Stefan meghatódva emlékezett vissza, mennyit segítettek a szomszédok, munkával, de étellel is, ugyanis akkor a háznak még nem volt konyhája. „Ez jellemző Csedregre, ez a jószívű segíteni akarás” — mondta, s e helybéliek hozzáállása mind a mai napig nem változott, ugyanolyan szeretettel adnak át a kerítésen egy kosár szilvát vagy adják két kezük munkáját, ha arra van szükség. Elkészült a BuKi Ház, s 2011 februárjától kezdődött a még keményebb munka, mert bár a roma szülők közül sokan örültek, hogy gyermekük „tartozik valahová”, iskolába jár és tanul, azt már sokkal nehezebben fogadták el, hogy ezekért tenni is kell — például reggel fel kell kelni és a gyermeket is ébreszteni. A több mint 45 kedvezményezett lurkó közül 10–15 gyermeket most is a központ dolgozói ébresztenek, aztán mindenki a BuKi Házba megy, ahol reggeliznek, és onnan az iskolába, a tanítási nap végén pedig szintén a BuKiban állnak meg, meleg ételt ebédelnek, ebéd után pedig tanulnak a helyi pedagógusok segítségével, de ott fürdenek, kapnak tiszta ruhát, ott mossák ki a koszost, ugyanis sokuk számára sem a családi, sem a lakhatási körülmények nem teszik lehetővé ezeket az alapvető dolgokat. Időközben a németországi adományozóknak köszönhetően sikerült megvásárolni a házat, és államilag akkreditált intézmény lett, a tevékenységi kör pedig tovább bővült a BuKi-nyárral — az általában egy hónapos, vakációs foglalkozássor alatt számtalan érdekes és hasznos tevékenységet „eszelnek” ki a gyermekek számára, amelyekkel lényegében az életre tanítják őket (kezdve attól, hogyan kell a pénzzel gazdálkodni, beosztani, a sütés-főzés fortélyait megtanulni, kertészkedni, egy-egy kétkezi szakmába belekóstolni), s a BuKi-nyárnak gyorsan híre ment, olyannyira, hogy az utóbbi években nem csak roma gyermekek jelentkeztek (idén augusztusban már 350 roma és nem roma gyermek vett részt a 29 programon), s ennek a szervezők csak örvendenek, hiszen a roma gyermekek integrálásának egyik fontos része a közös szórakozás, játszás és foglalkozások.
A legnagyobb kihívás, amivel szembe kellett nézniük, a koronavírus-járvány, pontosabban annak „mellékhatásai” voltak: a korlátozások következtében be kellett fagyasztani a BuKi házbeli tevékenységeket — miközben a gyermekek (és családjaik) számára a BuKi jelentette az egyetlen biztos pontot a bizonytalanságban. A központot vezető Marcu Gréta és kolléganői heti rendszerességgel járták végig a családokat, és vitték az alapélelmiszeres csomagokat, segítettek (akárcsak a pedagógusok) a tanulásban, hogy amennyire lehet, a gyermekek ne maradjanak nagyon le a tananyaggal — mert mélyszegénységben nem igazán működött az online oktatás. Szerencsére ebben a nehéz időszakban még inkább segítségükre sietett a kökényesdi polgármesteri hivatal, a különböző alapítványok, a gazdaegyesület, amelytől majd' másfél tonnányi lisztet kaptak, és maguk a csedregi és kökényesdi emberek.
A rövid, de annál érzelemmel telibb visszapillantót követően Tóth Zoltán kökényesdi polgármester, Horvát Ignác roma párti elnök és Godzsa Zsolt megyei tanácsos köszöntötte és köszönte meg az elmúlt évek, a mindennapok munkáját. „Bevallom cigányosan, a BuKi Ház nagyon sokszor végezte és végzi el azt a munkát, amit a roma pártnak vagy épp a megyei tanácsnak kellett volna. Mi szívünkön viseljük a cigányok, gyermekeink, fiataljaink sorsát, mert cigányok vagyunk — ők nem, és ennek ellenére a szívükön viselik. Nagyon szépen köszönjük nekik!” — fogalmazott Godzsa.

Szabó Kinga Mária

Szatmár első cigány megyei tanácsosa
„Változást akarok a roma közösségekben, mentalitásváltást. Nem egyszerre, mert azt nem is lehet, de fokozatosan” — vallja az első cigány megyei tanácsos. Godzsa Zsolt sikere igazolja: ők sem kevesebbek, tanulással, kitartással, áldozathozatallal el lehet érni a célt.
„Ezen a napon egyek vagyunk az egész világban”
Lehet, hogy nincs országunk, sem hazánk, de ezen a napon egyek vagyunk az egész világban, egyként dobog a szívünk — üzente a nemzetközi romanapon a megyei Roma Párt ifjúsági elnöke.
35 család karácsonya lett szebb
Godzsa Zsolt, a Szatmár Megyei Roma Párt ifjúsági szervezetének elnöke, illetve a Szatmár Megyei Tanács roma referense számolt be lapunknak az általa szervezett adományosztási akcióról.
Cookie