Tőlünk is függő korlátok

Rebeka érettségire készül. Azok közé tartozik, akik szeretnék komolyan venni a tanulást még ebben az időszakban is. Testvérbátyja — aki mindenben maximalista — két évvel idősebb nála, mindig előtte járt, és jó példát mutatott. Rebeka ezt követte szorgalmasan, meg is volt mindig az eredménye, de most valahogy minden a feje tetejére állt, semmi sem úgy történik, ahogy történnie kellene. 

Amikor a megszokott formában történt a tanítás, Rebeka sokat panaszkodott, hogy az iskolában mindig kitalálnak valami okot arra, hogy rendezvényeket szervezzenek. Ezek néha hasznosak voltak, a leggyakrabban viszont olyan évfordulós megemlékezésekkel kellett eltölteni az időt, amelyeknek csak az volt a szerepük, hogy kipipálhassanak egy-egy olyan megemlékezést, ami senkit se érdekelt, de az iskolára negatív fényt vetett volna, ha kihagyott volna egy fontosabb irodalmi vagy történelmi megemlékezést. 

Most, amikor becsukódtak az iskolakapuk, és a diákok beszorulnak a szobájukba, ezek a statisztikai szempontból fontos események elmaradnak, s ezt az időt el lehet tölteni hasznosan, most viszont éppen a bezártság miatt van a felháborodás. Még csak beszéltek a szigorítások bevezetéséről, de Rebeka máris kétségbe volt esve, hogy milyen embertelen helyzet az, amikor valakinek korlátozzák a szabadságát, a mozgásterét… Jó, hogy az egészség védelmében történik, de figyelembe kellene venni azt is, hogy a körülötte lévők számára jelent-e valamit a mindenki számára ajánlott odafigyelés. 

A kijárási korlátozás célja nem az élet leállítása, hanem az élet megóvása, ami érthető lenne, ha ettől függne az élet. Rebekának eszébe jutott egyik ismerősének a gondolata, aki azt mondta, nem a távolságtartás ment meg a bajtól, hanem a közelség. És ez valóban így van. Egy-egy kijárási korlátozás idején fel lehet mérni a távolságtartás és a közelség közötti hasonlóságok és ellentétek hatásait. Addig, amíg idegenekkel szemben kell távolságot tartani, az nem jelent semmit, mert senki sem vonzódik egy idegenhez. Ha a távolságtartás az, ami megment a fertőzéstől, akkor valóban érdemes betartani ezt a távolságot. Akkor jelentkezik a hiányérzet, amikor egy olyan személytől kell távol maradni, aki fontos számunkra, akinek a hiánya kihat a fizikai és érzelmi állapotunkra. Az ilyen jellegű testközelség hiánya nem csak a lelkiállapotot dúlja fel, hanem a test hormonháztartását is felborítja, aminek előbb-utóbb meglesznek a következményei. Bezártság esetén, amikor adott a lehetőség a közelség kihasználására, számtalan esetben megtörténik az, hogy két ember — egy emberpár — képtelen kihasználni az együttlét előnyeit, és éppen olyan káros hatásokat kell megéljenek, mint azok, akik távolságtartásra kényszerülnek. 

Rebeka sokat szorong fölöslegesen. Nem látja be, hogy az ő bezártságát nem a szigorítások, a kijárási korlátozás okozza, hanem a különös hozzáállása a mindennapokhoz. A járvány megjelenése előtt sem volt egy igazi társas lény, a barátjával is többet beszélt az interneten, mint a valóságban, és akkor nem érezte a távolságot. Akkor is többet volt otthon a szobája négy fala között, mint kisebb-nagyobb társaságokban. A jelenlegi pánikhelyzet pszichés alapon alakult ki benne, attól tartva, hogy valami történni fog, ami ha nem lesz kedvező számára, azzal nem tud majd megküzdeni. 

A test és a lélek összehangolatlansága okozza a pszichés pánikot, ami ha hosszan tart, komoly károkat okozhat minden elszenvedő életében. Az életterünket és az életlehetőségeinket szabályozó korlátok építésében mi is részt veszünk, ha nem nézünk túl az akadályokon.

Elek György