Tündérlesen a Kelemen-havasokban

A Kelemen-havasok kelet-nyugati irányú hegyvonulat, a Kelemen-Görgény-Hargita vulkáni hegyláncolat része. Eredetét a jellegzetes lapos hegyhátak és a kúpszerűen kiemelkedő hegycsúcsok bizonyítják. Itt találjuk a Keleti-Kárpátok legmagasabb csúcsait: a 2103 méter magas Pietrosz-csúcsot vagy más néven Nagy-Kövest (Vârful Pietrosul Călimanilor) és a 2021 méter magas Rekettyés-tetőt (Vârful Răchitiş). A Kelemen-havasok az egyetlen vulkáni hegycsoport hazánkban, amely magasságánál fogva megőrizte az eljegesedési időszak nyomait. A főgerincből mind keleti, mind nyugati irányba mély, függőleges falú völgyek szakadnak le, alattuk a hajdani morénák kőzethalmazaival.
 

„Úttalan utakon…
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy „mindent felejtés”.
Talán egy „mindent újrakezdés”
a végső sziklaszálon.”
Wass Albert

A Kelemen-havasok vízhálózatát általában sugárirányú és mély völgyek jellemzik. Két nagyobb természetes tónak ad otthont: az északnyugati térségben levő Tündérek tavának (Tăul Zânelor) és a Rekettyés-csúcs délkeleti oldalában fekvő, glaciális eredetű Jézer- (Iezer) tónak. A tavak és a hozzájuk tartozó terület a Kelemen-havasok Nemzeti Park részét képezik. Igazi rezervátum, melynek feladata a hely növény- és állatvilágának hatékony védelme és fenntartása.
A Jézer-tavat kaolinizálódás következtében kialakult csuszamlás hozta létre, agyagos kőzettörmelék-lerakódás gátolja a víz átszivárgását. A tó 1750 méter magasságban fekszik, háromszög alakú, vízfelülete 0,13 hektár, mélysége pedig 3–5 méter. A Kelemen-havasok gyöngyszemének nevezik, de sajnos feltöltődése nagyon előrehaladott állapotban van.

A Tündér-tó vagy Tündérek tava (Tăul Zânelor) a Kelemen-havasok északnyugati oldalán, Beszterce-Naszód megyében, a Ţiganca-csúcs északkeleti lejtőjének lábánál helyezkedik el, 1260 méter tengerszint feletti magasságban. Tavaszváró barangolásunk céljául ennek a legendás tónak a meglátogatását tűztük ki.
Szatmárnémetiből indultunk Dés felé, majd Besztercét elhagyva a Borgóbesztercétől délkeletre fekvő üdülőtelep irányában haladtunk tovább. Az aszfaltos út végigvezet a Kolibica-tó mellett, majd folytatódik egy jól kiépített, jelzett szakaszon, magas fenyőerdő kíséretében. Száraz időben ezt az útszakaszt is könnyedén meg lehet tenni gépkocsival. A Tündérek tavához vezető letérő, vagyis az utolsó fél óra viszont kizárólag gyalogosan járható, mivel jelzett túraösvényen ugyan, de a fák között, s az olvadásnak köszönhetően a csordogáló erecskék kerülgetésével tehető meg.
Romániában több olyan legendás tavat ismerünk, ami földcsuszamlás eredményeként keletkezett, viszont kevés maradt fenn a maga érintetlen, természetes szépségében. A Tündér-tó egyik varázsa pontosan ebben rejlik.
A legenda szerint egy teliholdas éjszakán két juhászlegény, Pasăre és Scurtu meglesték, amint négy tündérleány mezítelenül táncolt a réten. A tündérek megijedtek, de alkut ajánlottak a két legénynek, miszerint ha ők többé nem tekintenek rájuk telihold idején, akkor jutalomként megkapják a hegyet és a patakot, mely a mezőt ölelte és táplálta. El is osztották egymás között, hogy a hegyen Pasăre fogja legeltetni a nyájat, míg a patak partján Scurtu fogja itatni az állatait.

Ám a két legényt hajtotta a kíváncsiság, és nem tartották be az ígéretüket. A tündérek haragra gerjedtek, és hirtelen nagy vihar támadt. Villám csapott a hegy lejtőjére, mely rászakadt a két pásztorra, maga alá temetve őket. Ezután adták a csúcsnak a Chicera lui Pasăre és a pataknak a (Pârâul) Scurtu nevet. A lezúduló hegyoldal aljában pedig megszületett a Tündérek tava.
Ábrán Péter, a Sapientia Környezettudományi Tanszékének adjunktusa szerint mintegy 150–180 évvel ezelőtt záródhatott el a völgy, amelyben a Tündér-tó létrejött. Ez az alig pár tíz méter átmérőjű természetes tó hamar a természetszerető ember szívébe lopja magát, mert mesébe illő környezetben, morajló vízcsobogással szakítja ki a látogatókat a mindennapok zűrzavarából.
A tó olvadás után smaragdzöld színű, déli oldalát benőtte a sás. Sekély vizű, legnagyobb mélysége sem haladja meg a négy métert, nagy szárazságban előfordul, hogy teljesen kiszárad. A tóban sok a kidőlt fatörzs, amiket vastagon befed a moha és a különböző páfrányok. Nyomon követhető a metamorfózis, ahogyan a vízbe esett növények lebomlása új életformáknak nyújt táplálékot. A tó vizét megvizsgálva magyarázatot találunk élénkzöld színére, hiszen ostoros és zöldmoszatok, kovaalgák élnek benne. Békák, halak és gőték népesítik be nagyobb vízálláskor. Bár már barátságos volt az idő, a tó még szinte be volt fagyva, mégis hallani lehetett a békák énekét. Csendes kirándulásunk alatt nagyon figyeltünk, hátha mi is meglátjuk a legendában szereplő tündéreket. De helyettük csak kergetőző szitakötők és pillangók jelezték számunkra a tavasz közeledését.

„Esténként pedig, amikor minden elhalkul és az erdők álmodásában csak a patakok csörögnek szakadatlan tovább: puha tisztások, borzos cserjések fölött kurrogva és libegve bolyong már a gyönyörű madár. (…) És nincsen csodálatosabb, mint egy olyan halk szavú tavaszi este. Akik olyankor, egy tisztáson megállnak, mélyen, mélyen bent a csalitos közt, azok tudják, hogy nem lehet soha igazuk azoknak, akik a békét csinálják. Mert a békét nem lehet csinálni. Az van, s azt csupán megtalálni lehet.” Wass Albert

Szöveg: Habarics Ilona
Fotók: Habarics Zsolt