Üsd, vágd, nem apád!

Egónak soha életében nem volt dolga orvossal, talán csak amikor tükörbe nézett. Most azonban őt is utolérte a balszerencse, halottak napján a nagyanyja sírját söprögette lehajolva, amikor egy hatalmas fájdalom roppant a derekába, amelyik aztán ott is maradt. Jaj, nagymama, hát mi bajod velem? — villant az agyába. Pár perc múlva aztán a kegyetlen hasogatás már egészen a jobb lábfejéig lesugárzott, lépni sem tudott, még szerencse, hogy nem volt egyedül.

Az ilyenkor szükséges mágneses rezonanciavizsgálat sürgősségi besorolású, mégis nagy intézkedésbe és utánajárásba került, míg végre megcsinálták; ki kell fizetni, és akkor nem gond, mondták többször is a gyakorlatiasak. A felvétel azt mutatta aztán, hogy Egónak a 4/5 deréktáji csigolyaközti porckorongja szerteszét ment, és ilyen állapotban nyomja és bénítja a nagy lábideget, nagy kínokat okozva. Farzsába, isiász, hexensuss és még Isten tudja, hogy hívják ezt a bajt, de mindenesetre rohadt egy állapot.

A bénulás veszélye miatt sürgős, halogatást nem tűrő helyzet volt, mégis Egónak kellett orvost és helyet intéznie a kolozsvári idegsebészeti klinikán, mifelénk állami rábólintással már csak ez a módja a dolognak, kisember, jobb, ha te most nem figyelsz. Útközben a mentőben — volt ideje rá — Egó azon gondolkodott, hogy több mint ötven évig fizette a betegsegélyzőt, most lesz az első alkalom, hogy kapjon is valamit érte. Mentőben fekve most utazott először, szörnyű volt, pláne a kanyargós zilahi–kolozsvári úton.

Egy hétfő délelőtt érkezett a klinikára, mert a megkeresett orvos telefonon többszörösen is megígérte, hogy még hétfőn megműti. Már várták, beutalták és kórterembe vitték; Ego csak hümmögött, mikor látta, hogy az a 13. számú, lefektették, de aztán semmi. Nem történt semmi. Senki meg nem vizsgálta, senki hozzá nem szólt a takarítónőn kívül, senki nem adott egy fájdalomcsillapítót még kérésre se, átnéztek rajta, mint az üvegen, az „orvosa” pedig aznap be se ment a klinikára. Másnap látta csak a nagyviziten, de az akkor sem szólt hozzá, csak elment mellette, és a mutatóujját úgy lóbálva, mint Casanova a micsodáját, mintegy magának hümmögte csak, hogy: Vom rezolva, miercuri, joi, sau…, de akkorra már kint is volt a kórteremből. Egónak pedig eközben bénult meg a lába, már nem is a fájdalomtól volt kétségbeesve.

Kedden tíz óra volt ekkor. Bementek hát a hozzátartozók az orvoshoz, és megkérdezték, hogy ha átviszik a beteget a magánklinikára, ott megműti-e. Ma egy órakor, válaszolta készségesen a doktor, nyilvánvalóan begyakorolt fondorlat volt ez. Az egyezséget tett követte, és Ego két órakor már meg is volt műtve, mert ez az orvos nagy szakértője az ilyen műtéteknek. Nagy hozzáértésében úgy műtötte meg Egót, hogy meg nem vizsgálta, meg nem kérdezte, azt sem látta, hogy kék szemű, mert a szemébe nem nézett, csak végezte a dolgát a mágneses rezonancia CD-je alapján, akárcsak egy robot.

Egónak azóta sokkal könnyebb az élete, 3200 euróval mindenképp, de a gondolatai nem hagyják nyugton, nem indulatokkal gondolkodik, hanem csak csendesen filozofálgat. Az orvostudomány nagy iramban fejlődik, mind fantasztikusabb gépekkel és műszerekkel dolgozik, és a szakemberek is mind képzettebbek. Ők azonban már szinte robotokként dolgoznak, csak egy részfeladatra vannak kiképezve, azzal is törődnek csak, de az emberi egésszel már régóta nem. Minden szégyenérzet nélkül üzletemberi tudattal végzik orvosi munkájukat, az érzelmek végleg ki vannak már iktatva, és mint láttuk, esetenként akár pénzéhes farkasként is viselkedhetnek az egész társadalom szeme láttára. A régi, jóságos, együttérző, emberszerető doktor bácsi, akinek a hangja is gyógyított, végleg eltűnt már, messze úszik valahol az idők tengerén, fájdalmas űrt hagyva maga után.

Bizony nem jó úton haladunk, állapította meg Ego, az emberiség nagy okosságában állandóan rossz utakat választ, és onnan aztán nem tud visszatérni. Az is eszébe jutott, hogy jó, ha az orvos néha a beteg oldaláról is látja a dolgokat, ezt szimulátorokkal akár be is lehetne építeni az orvosképzésbe. És nagyokat mosolygott saját elmésségén.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós