Utolsó útjára kísérték a magyarok püspökét

Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben utolsó útjára kísérték a magyarok püspökét, dr. Hegedűs Loránt főtiszteletű urat. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a temetési szolgálatot két szatmári lelkész végezhettte: Sipos Miklós a Szatmár-Németi Református Gyülekezet pásztora és Kovács Ferenc szatmárhegyi nyugalmazott lelkipásztor.

Több ezer részvétét kinyilvánító ember előtt Sipos Miklós a Szatmári Református Egyházmegye tiszteletbeli esperese Mózes első könyve 24. részéből hirdette az Igét. "Életének több mint fél évszázados szolgálatának volt értelme. Az adott értelmet, akik közel 83 esztendővel ezelőtt hajdúnánási és hepehupás vén szilágysági gyökerekből életre hívta és szolgálatra elválasztotta. A küldetés, amelyben a szolga járt nehéz és fáradságos út volt, nagyrész akadályokkal, nehézségekkel teli sivatagos út és néha egy-egy üdítő oázis. Az úton a cél felé tartott mindenütt, a küldetés rászorította, hogy felvegye és hordozza azoknak a gondját, akik reá bízattak… az Úr szolgája Isten üzenetét közvetítette az emberekhez, soha el nem némult ajkán az evangéliumok evangéliuma. Mindnyájan szegényebbek lettünk halálával.” – mondta Sipos.

Többek között Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója is levélben kondoleált és megköszönte azt a sajnos kivesző félben lévő igaz magyar lelkületet, amely éreztette, hogy Erdély végvárain nem hiábavaló a küzdelem, amit az anyanyelvért, templomokért, iskolákért, a népért és az egyházért folytatnak. Báthory Éva szatmárnémeti újságíró levelét is tolmácsolták, aki csodálattal hallgatta az a püspök úr előadásait és igehirdetéseit Szatmárnémetiben.

Kovács Ferenc szatmárhegyi lelkipásztor búcsúztató beszédében a családjáért élő Hegedűs Lorántot idézte fel, aki 48 évig élt boldog házasságban feleségével, akit még segédlelkészként a Kálvin téren konfirmáltatott, most pedig rajta kívül négy gyermeke és 12 unokája gyászolja. Oszlopfő volt, aki az egész családját összetartotta, hite és tartása életre szóló példája lett a családnak. „Igehirdetései, előadássorozatai méltán vonzották az új, kereső szíveket, szolgálata bástyává nőtte ki magát. Mikor ezt a bástyát Szabó Dezső kálvinista lángelme szavaival élve, idegen kegyesek megnőtt éhű fattyai ostromolták, pásztorként nem hagyta el a nyáját, igaz a nyáj sem hagyta el pásztorát” – mondta a Kovács Ferenc.

Tarlós István Budapest főpolgármestere Hegedűs Loránt sírját díszsírhellyé nyilvánította. Szabó Dezső sírja mellé temették azt, aki vallotta: „Kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell.” Itt maradtak azok az értékek, amiket a bölcsészek, valamint a teológusok, de minden lelki és szellemi táplálék után vágyó emberek jó szívvel fogyaszthatnak azok helyett az értéktelen dolgok helyett, amivel kénytelenek sokszor beérni.

Érdekes a „közmédia” nem sokat foglalkozott Európa egyik legnagyobb kortárs zseniének az utolsó útjával, megint elment egy magyar anélkül, hogy életében megbecsültük volna. Nem baj, itt marad nekünk az, amit képviselt és az, aki számára is vezérlő, erőt adó Úr volt. Mert Ő él örökkön örökké!