Változásra megérett változtathatatlanság

Aki közelebbről ismeri, nem vonja kétségbe, hogy túl sok a dolga, de többen megjegyzik: ő az a típus, akinek ha nincs dolga, talál, mert nem tud nyugton ülni. A bútorok polcait naponta le lehet törölni akkor is, ha azok nem porosak. A virágok szárain mindig lehet találni egy-egy száraz levelet, a szőnyegeket naponta fel lehet porszívózni, a poharakat megtörölni, a ruhákat újramosni, és hosszan sorolhatnánk, mennyi mindent lehet csinálni naponta úgy, hogy azt lehet mondani, nem volt rá szükség. Így van az, hogy Teréz állandóan végzi a dolgát otthon és a munkahelyén, mindennap addig, amíg a fáradtságtól az ágyba nem zuhan.

A gyerekei próbálják kimozdítani ebből az életritmusból. Velük még elmegy egy-egy bevásárlói körútra a városba vagy nagyon ritkán néhány napos szabadságra, de ott is folyton azon töri a fejét, hogy mi történik otthon és a munkahelyen. Egy építkezési magánvállalatnál dolgozik, ahol van kevés felelőssége, de nem nélkülözhetetlen, nem áll meg az élet, ha kimarad néhány napig. Ő viszont úgy érzi, hogy nem maradhat ki. Lehet, hogy mások is elvégezhetik a dolgát, ő viszont akkor nyugodt, ha mindent ellenőriz.

— Azt hiszem, túlzásba viszed a hivatástudatot — mondja az egyik munkatársa, aki hasonló munkát végez, mint Teréz, de sokkal lazábban, sokkal szórakozottabban, mégsem követ el hibát, könnyedén kezeli a dolgokat, és több szabadidőt enged meg magának. — Ennek meglehetnek majd a következményei. Azért, mert valaki mindent belead a munkájába, nem biztos, hogy hosszú távon nagyobb megbecsülésben fog részesülni. A munkaadónak mindennap szüksége van munkásra. Ha a munkás a sok hajsza miatt megbetegszik, a munkaadó nem fogja megtartani, hanem felvesz helyette másikat. Munka nélkül nem lehet megélni, néha még munkából is alig.

Teréz ezt jól tudja, mégsem tud változtatni az életstílusán. A fia már egyetemen van, a lánya most készül egyetemre. Teréz a lánya számára mindig biztosít szabadidőt. Leül vele beszélgetni, mindig a kedvében jár, megvásárol neki mindent, s ha csak egy mód van rá, minden alkalomra friss ételt készít számára. A lányának ez kényelmes, mégis ő mondja, hogy nem kellene folyton vele foglalkozzon, törődjön inkább önmagával, ha akar unokát is nevelni.

Amikor Teréz egyedül van, és átgondolja ezeket a dolgokat, beismeri, hogy másképp kellene élnie, de minden próbálkozás ellenére képtelen a változtatásra. Megpróbálja elhitetni magával, hogy ő ilyen, neki ez a jó, mindenki úgy él, ahogy akar. Gyerekei nem vitatják ezt a hozzáállást, főként amiatt, mert többször is meggyőződtek arról, hogy édesanyjuk makacssága genetikai tényező, egyedül ő tudna változtatni a jellemén, ha akarna, de szó sincs az akarásról. Erről munkatársai is meggyőződtek, hangulatembernek tartják, aki néha jókedvű és barátságos, néha pedig durva, kötekedő és közönséges. Egy olyan munkahelyen, ahol mindenki végzi a maga dolgát, ez a jellem kevésbé zavaró, viszont érthető, hogy a zárkózottság legfőbb oka az alkalmazkodóképesség hiánya. Lehetne ezt civilizációs kérdésnek is tekinteni, de addig a kollégák nem jutnak el, a családtagok pedig nem akarnak.

Teréz férje van a legközelebb ehhez a történethez. Ott van, amikor barátságos a hangulata, és ott van akkor is, amikor feszült a helyzet. Ő is megtette a maga lépéseit, hogy változtasson a felesége életmódján, ami mindenki számára jó lenne, de már rég lemondott róla, azt tapasztalva, hogy reménytelen.

— Teréz azzal, hogy megnehezíti az életét — állítja a férj —, megnehezíti azokét is, akik a környezetében élnek. Azzal, hogy sokat szenved, nehézségeket okoz másoknak is. Nem az a legfőbb hibája — ha ezt lehet hibának nevezni —, hogy makacs és önfejű, hanem az, hogy nem tud kompromisszumokat kötni, nem hajlandó alkalmazkodni másokhoz, hogy kialakuljon a családi, munkahelyi, közösségi harmónia. Mindenki egyetért abban, hogy nem jó ez így senkinek, ugyanakkor mindenki tudja, hogy nem lesz változás. Valahol az is érezhető — bár erről senki sem beszél —, hogy senki semmilyen lépést nem tesz a változtatás érdekében.

Elek György