Vírus, a létszabályozó

Mert mindennek megvan ugyebár a haszna az ökoszisztémában — talán csak a kullancsnak és a vakbélnek nincs —, minden anyag vagy élőlény hasznos valamelyik másik számára. De mi haszna egy vírusnak, ami még csak nem is él, nincs anyagcseréje, nem más, mint egy genetikai kód, amelyik egy élő sejtre vár, hogy újrakódolva magát szaporodhasson.

Biológus barátom részéről azonnal jött is a válasz: a vírusnak kiegyenlítő szerepe van, az a dolga, hogy tizedeljen ott, ahol túl sokan vannak. Ha kívülről nem hurcolják be, Alaszkában, Grönlandon vagy a Szaharában soha nem lesz járvány, viszont ott, ahol rengeteg ember él egymás mellett, pláne sok állatfajjal közösen, a vírus azonnal felüti a fejét, terjedni kezd, és megtizedeli a túlnépesedett társaságot. A vírus azért van, hogy egyenlőbbé tegye a nehéz körülmények között élő kevesebbeket a jól táplált sokaság tagjaival. Amelyik közösségnek a tagjai nem kóricálnak össze-vissza a világban, azokhoz új vírus el sem jut, amelyik azonban — mint az ázsiai vagy az európai ember — nagy távolságokat tesz meg, és pár óra alatt akár a Föld túlsó felén jár, könnyen szenvedő alanya lehet egy-egy vírus létszabályozó munkájának.

Ősrégi módszerrel operálnak a vírusok, és csak egy ugyanolyan ősrégi módszerrel vagyunk képesek reagálni erre ma, ebben a modern világban, amikor az újkor végén és a digitális kor hajnalán járunk: elszigetelődéssel. Itt állunk tetőtől talpig digitalizálódva, és még mindig egy őskor előttről való, az élet határán mozgó szerveződés igazgatja láthatatlanul az életünket, sőt, dönti el, hogy mikor jött el az ideje egy kis beavatkozásnak, egyensúlyra törekvő létszabályozásnak.